Öt sikeres online alkalom után, immáron személyesen is megszerveztük az első személyes találkozónkat Miskolcon, a Syrius otthonában.
A befektető vendégeink közreműködésével, sikerült egy igazán családias és otthonos légkört megteremteni, ahol Toma Zoltán alapító tulajdonos köszöntőjével el is indult találkozó.
Bemutatta a céget, annak működését, és a benne rejlő lehetőségeket. Zoli közel fél órás előadása után, a gazdasági vezetőnk Petró Anita prezentálta az érdeklődőknek a cég számadatait, és a jövőre kitűzött célokat, ezen felül szót kaptak a meghívott szakmai vendégeink, és vezető befektetőink is. Elmondták, mit látnak ők a SYRIUSBAN, miért éri meg befektetőnek lenni?!
A kellemes hangvételű előadások után, telephely bejárásra invitáltuk vendégeinket, ahol betekintést nyerhettek a mindennapjainkba, hogyan képviseli egy tucatnyi ember együtt a Syrius nevét. Bejártuk az üzlethelységet, szervizhelységeket és a telephelyet. Megmutattuk személyesen, mivel foglalkozunk teljes egészében.
A találkozó végére nyereményjátékkal egybekötött fogadást szerveztünk, ahol minden résztvevőnknek ajándékcsomaggal és svédasztalos vendéglátással kedveskedtünk. A “fináléban” kisorsoltuk a főnyereményt, a Sticky 120 hegesztőgépet, melyet Tóth István befektető nyert meg!
Az eseményről a teljes videó:
7. Online befektetői találkozó – SYRIUS
A szakmai és pénzügyi befektetőknek egy jó lehetőség a SYRIUS, mert jelenleg is egy stabilan és...
6. Online befektetői találkozó – SYRIUS
Sziasztok! Újra bejelentkezünk online egy befektetői találkozó keretében zoom-on. 2022.06.09-én...
I. SYRIUS országos hegesztőverseny – Miskolc
Megrendezésre került az I. SYRIUS ORSZÁGOS HEGESZTÉSI VERSENY! Aktív hétvégét tudhatunk magunk...
XXXI Nemzetközi Hegesztési Konferencia
A SYRIUS csapata idén részt vett a XXXI. Nemzetközi Hegesztési Konferencián Kecskeméten mint...
Közösségi finanszírozás kockázatai – Interjú Tóth Istvánnal
Sziasztok! A mai videóban Tóth István mérnök-közgazdásszal beszélgetünk a közösségi finanszírozás...
Interjú Tokai Lászlóval – Badbone Bt. Lőtérfelszerelés – Újhartyán
A BADBONE BT.-nél jártunk Újhartyánba. Tokai Laszló a cég tulajdonosa fölöttébb érdekes dolgokat...