“Nekünk minden partner számít”
Beszélgetés Markovich Bélával a MAPEI Ügyvezető igazgatójával és “Az év cégvezetőjével” Markovich Béla „Az év cégvezetője” középvállalati kategóriában nyerte el az első hely díját az idén.
Egészen Sóskútig utaztunk, hogy beszélgethessünk a MAPEI Ügyvezető igazgatójával és leendő befektetőnkkel aki már három évtizede tevékenykedik a cégnél egyre nagyobb sikereket elérve.
Toma Zoltánnak a Syrius Weldtech Zrt. igazgatójának és alapító tulajdonosának mesélte el , hogy mi a titka a sikerének. Rengeteg érdekes téma mellett kitértek a tőkebefektetés lehetőségeire is, hiszen Markovich Béla személyében nem csak egy fantasztikus ügyvezetőt, hanem egy potenciális befektetőt is megismerhettünk.
Ideiglenes nyitvatartás.
Szeretnénk tájékoztatni, hogy ügyfeleink kiszolgálása zavartalanul működik! Boltunk hétköznap...
Új modell – SYRIUS TIG 200 DC AWI hegesztőgép
Egy romániai cég megrendelt rögtön 10 db-ot a 🔥 vadonatúj SYRIUS TIG 200 DC hegesztőgép...
❗️ Nyitva tartásunk megváltozott határozatlan időre
Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az érvénybelépő kormányrendelet szerint...
“A teljesítmény fordítottan arányos a méretekkel.” – SYRIUS STICK 161D
https://www.facebook.com/SyriusTech/posts/2718635181591088A SYRIUS STICK 161 D Cegléden 30 m-es...
,,Tuti gépek – tuti pajzs!”👨🏼🏭
https://www.facebook.com/SyriusTech/posts/2703699316418008 ,,Tuti gépek - tuti...
SYRIUS MIGPULSE 501 DP és SYRIUS SPIDER 201 DC inverteres hegesztőgép teszt Budapesten
Egy budapesti napelem tartószerkezeteket gyártó cégnél a SYRIUS MIGPULSE 501 DP és a SYRIUS SPIDER...